Violet Evergarden
A nagy háború négy év után véget ér, a ketté tört Telesis lassan elkezd kivirágozni és helyreállni. A vérontás egyik részese volt Violet Evergarden, egy fiatal lány akinek egyetlen célja az ellenség legyőzése volt, és a felettese parancsainak követése. Violet gyermek kora óta arra volt kiképezve, hogy öljön. A véres csata utolsó csapásánál halálosan megsebesült és magára maradt 3 szóval, "I LOVE YOU", ezután a lány korházba került.
Violet sebei meggyógyulása után új életet kezd, és Memória Baba munka körbe kerül, ahol próbálja elfogadni, hogy többé nem egy fegyver, és így elkezdi az emberek érzéseit megfogalmazni levelekben egy hatalmas kalandot kisérve magával.
Vajon Violet megérti az "I love you" jelentését?, ki tud kerülni a véres múltjából?
Véleményem: Oké,oké. Nem is tudom, hogy hogyan mondjam, de rengeteg év után, megváltozott a kedvenc animém, egyszerűen jött és betört a szívembe ez az anime, a felét végig sírtam. Nagyon szép, mindenképpen azt mondanám, hogy meg kell nézni, legalább egyszer.
A világ sötétségé vált, fertőzöttség vette át az uralmat. Az emberiség a kipusztulás szélére került, és csak a Flandore városállamában maradtak fent. Néhol a város tömbjei üvegkupolák alá vannak helyezve, és az utazás köztük csak alagútokon és vasútvonalakon elérhető.
A nemesség és a köznép között a különség egyértelmű, a nemsek vére számukra lehetőve teszi a mana hasznosítását, melyek emberi hatalmakat túlszárnyaló képességeket biztosítanak.
Melida Angel, aki az Elit Akadémiára jár, 13 éves kora óta nem mutatta jelét a nemességnek, ami miatt társai bánásmódja kellően kellemetlen. Családja mellé rendeli Kufa Vampirt, aki az oktatója lesz. Kufa csak egy átlagos oktatónak tűnhet, de ennél sokkal több van benne, hátsó indítéka jelenik meg a munkájában, meg kell gyilkolnia Melidát, ha nem rendelkezik manával.
Véleményem: Nekem tetszett az anime felépítése, viszont sajnos az időm hiányában abba hagytam út közben. Ennek ellenére ajánlom mindenki számára, hiszen érdekes történetet hordoz magával.
Kimi no Na wa
(film)
Mitsuha Miyamizu-nak emlékezet kiesései vannak, hogy nem ura önmagának. Családja és barátai szerint vannak időszakok amikben nagyon furcsa, nem hallgat a nevére, a mellét tapogatja és botrányosan viselkedik. Ugyanezekben az időszakokban Taki, a Tokyo-i fiú a lány testében ébred fel. Vagyis a két tini testet cserél. Ezek a cserék elég hirtelen jönnek létre, ezért üzeneteket hagynak egymásnak, a saját testükön, vagy a mobiljukban különféle dolgokról amikkel segítséget nyújtanak egymásnak. Szabályokat fektetnek le annak érdekében, hogy megóvják saját és a másik életvitelét, és hogy ne gondolja őket mindenki "insane-nek".
Véleményem
Egy nagyon egyszerű, egy-két bonyodalommal megfűszerezett anime.
A grafikája gyönyörű, jól kidolgozott és modern.
Mindenkinek nagyon ajánlom ezt a filmet.
Attack On Titan
(Az anime nem shoujo/szerelmes)
Az emberiség falak mögött éli átlagos mindennapjait, elzártan a világtól. Három fal van jelen, vagyis három védelmi vonal. Ahogy haladunk a falakkal befele, a városok egyre jobban védettebbek.
Miért is vannak fent ezek a falak? Nem más miatt, mint a titánok elleni védelemért. Az óriás hadak, akik bármelyik pillanatban rátörhetnek az emberiségre.
Főhösünk Eren és barátai Mikasa és Armin, ők mindhárman a legkülső fal legdélibb részén élnek. Erennek van egy álma, mégpedig az, hogy a felderítő egység részese legyen. A felderítő egység a falakon kívűlre merészkedik, és információkat szerez a külvilágról és a titánokról, az emberiség szabadsága érdekében. Ezen kívül még ott van a fal védő/ építő egység és a rendőri osztag.
Védő osztag: a titánokat figyeli és jelzi ha valami probléma alakul ki,
Rendőri osztag: a városon belüli biztosnságért felel (mint a rendes rendőrök).
Egy napon megjelenik egy mindennél hatalmassabb titán, és áttöri a falat mellyel a városban élőkre engedi a titán fajtársait. Eren elveszíti édesanyját ezálltal, emiatt megfogadja hogy kiiktatja az összes titán-t.
Személyes véleményem
Én személyesen szerelmes vagyok ebbe az animébe. Mindent megmutat, nem gyorsítja meg a folyamatot. A grafikája szerintem a karakterekben eléggé régies, viszont a többi dolog egész részletes és modern. A titánok szépen kivannak dolgozva. Szerintem érdemes belekezdeni.
Az első évadja 2013-ban jelent meg, és mai napig (2019) is fut. A negyedik évad 2020-ra várható, ami egyben az utolsó évad is lesz.
Igen tudom, ne kövezzetek meg.. Ez nem egy szerelmes anime, de annyira egy kötelező darab, hogy fel kellett raknom.
Vampire Knight
A Cross akadémia egy elit bentlakásos iskola, melynek igazgatója Kaien Cross. Az iskolának két tagozata van: a nappali és az esti tagozat. A nappali a tagozat az átlagos, ahova a nomrális diákok járnak, az esti tagozatosok pedig a nagyon okos és szép diákok csoportja. A két tagozat tanulói csak akkor találkozhatnak, amikor teremcsere van, ugyanis az iskola termeit felváltva használák. Yuki Cross (Kaien fogadott lánya) és Kiryu Zero munkája nem mindennapi, hiszen őrzőként dolgoznak a suliban. Nekik az a feladatuk, hogy az esti tagozatot megvédjék a nappali tagozat heves zaklatásaitól ( vagyis a szerelmi rajongóktól). Azonban van egy másik feladatuk is.. titokban kell tartaniuk az esti tagozat sötét tikát a nappalisok elől. Ez a titok pedig nem más, mint hogy az esti tagozatos tanulók mind vámpírok, azonban nem csak ez az egy titok övezi ez iskolát...
Szereplők
Yuki Cross: ELső emléke 6 éves korából van, amikor ugyanis egy vámpír támadta meg egy hideg téli napon, akitől Kaname Kuran védte meg, akiért Yuki természetesen rajong.
Kaname Kuran: Az iskola esti tagozat vámpírja, aki természetesen "A" kategoráis.
Kiryu Zero: Kaien őt is Yukihoz hasonlóan magához vedte, ő viszont Yukival ellentétben kinem állhatja a vámpírokat, mivel a szüleit megölte egy tisztavérű vámpír.
Vámpír szintek
,A' kategória, vagyis Purebloods: Egy nagyon kicsi, de erőteljes kisebbség, Ők a vámpírnak születtek, és egyetlen egy csepp ember ivért sem tartalmaz a testük, vagyis tisztavéreűek. Csak egy harapás egy Purebloodtól és az emberből rögtön vámpír lesz.
,B' kategória, vagyis Nobles: Ők legalább olyan erősen mint a Purebloodsok, viszont annyi a különbség, hogy ők nem tudnak vámpírt alkotni.
,C' kategória: A közönséges vámpírok csoportja. A legnagyobb számmal rendelkezőek.
,D' kategória: Ők olyan vámpírok akik egyszer emberek voltak, és akik nem tudnak az ösztöneiken uralkodni, belőlük lesznek az ,E'kategóriás vámpírok, akik elmebetegekké váltak, mert nincs semmi kontroljuk, aki az útjukba kerül azt megharapják. (A vámpírok is gyűlölik, és írtják őket.
Kérdések
Lehetséges lenne, hogy az emberek és a vámpírok egymás mellett tudjanak élni?
Yuki vonzalma Kaname felé mit jelenthet, kifog e bontakozni köztük valami?
Személyes véleményem
Számomra ez volt az első anime amit végig néztem tini koromba, igazán megfogott, hiszen miután végeztem vele vonzott az animék világa. Azóta rengetegrszer újra néztem. Én vagyok az az ember akit nagyon zavarnak a rossz grafikák, de ebben nem zavart, tényleg nagyon szerethető és érdekes, szóval mindenkinek ajánlom!
A Hotarubi no Mori e egy kedves kis film, mely Midorikawa Yuki mangájának alapján készült el, melyben Hotaru ls Gin érzéseinek fejlődését mutatja be a film, így lehet eléggé egyszerűen hangzik, de mégis van ebben a 45 perces történetben valami, ami megragad mindenkit.
Hotaru a nyarat a szüleinél tölti, ahol a legendák/szóbeszédek szerint youkai-ok élnek, természetesen Hotarut ez eléggé érdekli és hát beleveti magát az erdőbe egy kis keresésre, túlságosan is. Itt találkozik egy furcsa maszkos fiúval - Ginnel, aki azt állítja, hogy ő egy youkai. Gin Hotaru szívére köti, hogy bármi is történik ne érjen hozzá, mert ha megteszi akkor örökre eltűnik. Ezután Hotaru a mindig elmegy a fiúhoz játszani, és szépen lassan összebarátkoznak.
Mégis, milyen kapcsolat lehet a kettő között, ha egy érintés miatt Gin eltűnhet örökre?
Véleményem: Érdekes történetnek találom, sosem láttam ehhez foghatót. Annnak ellenére, hogy a karakterek nem annyira kidolgozottak, mégis egy aranyos történet, melyt mindenkinek ajánlok, hogy nézze meg egyszer.
Részét megtalálod ide kattintva
Magyarul: Mondd, hogy szeretlek!. A történet főszereplő nője, Mei Tachibana, aki egy múltban történt esemény miatt elvesztette a barátait és a reményét. Azóta a lány senkivel sem ismerkedik, úgymond felvette a távolságtartó szerepet. Ezt tetézik a többi lány beszólásai, amik szerint ő egy ciki ember, mert még nem volt barátja(szerelme). Egy nap belebotlik a suli legismertebb, és legmenőbb srácába, Yamato Kurosawába, akit figyelmen kívül hagy Mei zárkózott és undok viselkedése, sőt inkább érdeklődik is a lány iránt. Mei egyik nap galibába keveredik, és Yamato "hirtelen ott terem" (amolyan főhősös formában) és megmenti a lányt. Ám ekkor feltárja az érzéseit a lány felé. Ezután veszi kezdetét kettejük kapcsolata, ami nem igazán zökkenő mentes. Milyen problémákkal kell megküzdenie a két fiatalnak?, megfognak velük küzdeni, vagy feladják?
Vélemény
Én ezt egy kellemes animének tartom, ami bemutat egy majdnem átlagos kapcsolatot. A rajzolásával nekem nincs gondom, a karakterek jól kivannak dolgozva.