2016. július 24., vasárnap

Sukitee ii na yo


Magyarul: Mondd, hogy szeretlek!. A történet főszereplő nője, Mei Tachibana, aki egy múltban történt esemény miatt elvesztette a barátait és a reményét. Azóta a lány senkivel sem ismerkedik, úgymond felvette a távolságtartó szerepet. Ezt tetézik a többi lány beszólásai, amik szerint ő egy ciki ember, mert még nem volt barátja(szerelme).  Egy nap belebotlik a suli legismertebb, és legmenőbb srácába, Yamato Kurosawába, akit figyelmen kívül hagy Mei zárkózott és undok viselkedése, sőt inkább érdeklődik is a lány iránt. Mei egyik nap galibába keveredik, és Yamato "hirtelen ott terem" (amolyan főhősös formában) és megmenti a lányt. Ám ekkor feltárja az érzéseit a lány felé. Ezután veszi kezdetét kettejük kapcsolata, ami nem igazán zökkenő mentes. Milyen problémákkal kell megküzdenie a két fiatalnak?, megfognak velük küzdeni, vagy feladják?


Vélemény



Én ezt egy kellemes animének tartom, ami bemutat egy majdnem átlagos kapcsolatot. A rajzolásával nekem nincs gondom, a karakterek jól kivannak dolgozva. 

2016. július 23., szombat

Chihayafuru


A történetünk főszereplője, Chihaya Ayase, aki bár kicsit fiús, de mégis egy gyönyörű lány. Nővére árnyékában éli az ő átlagos életet, ami meg van fűszerezve egy kis verekedéssel és a szenvedélyével, a Karuta nevű kártya játékkal.
Új iskolája egy tomboy természettel megáldott lányt kap, aki már az első napon egy klubbot akar alapítani, a Karuta kártyajátékkal kapcsolatban. Ám lelkesedését lecsitítja a mások által kapott érdektelenség, vagyis, senki sem akar vele barátkozni, és a klubjához csatlakozni. Ám kiderül, hogy a lány a gyerekkori barátjával került össze egy iskolába, Taichi Mashimával. A fiú látványosan szerelmes a lányba, de Ayase-t csak a kártya játék érdekli. És ráadásul Mashimának lesz egy riválisa is, Arata Wataya. Az animében jó párszor visszaugrunk az idővel, amivel megmutatja a szereplők múltjait.
Sikerül Ayasénak megalapítania a klubbot? Ki az a Arata Wataya? És mi lesz Mashima érzéseivel?



Véleményem

Szerintem ez egy igazán megindító anime, ami számomra rengeteg jó dolgot mutatott meg. A rajzolásá szerintem szép, a karakterek jól kidolgozottak. 

(bocsánat az összeszedetlen mondatokért, de úgy gondoltam illene feltöltenem már valamit, azért remélem elfogadható)

2016. július 21., csütörtök

Kaichou wa maid-sama


Ayuzawa Misaki a Seika Középiskola diáktanács elnöke, a céljai között szerepel, hogy a nemrégiben koedukálttá vált iskolát, "elérhetővé" tegye a lányok számára. Ez azonban nem egy könnyű feladat, hiszen a fiúk többségben vannak, és nekik eszük ágában sincs megváltoztatni a megszokott dolgaikat. Misaki minden erejét beveti annak érdekében, hogy egy jó hírű iskolát teremtsen a Seika Középiskolából. Ám főszereplőnknek van egy kis titka, még pedig az, hogy a Maid Lattéban dolgozik pincérnőként, úgymond egy szobalányként. Misaki azért nem akarja, hogy ez kiderüljön, mert ha kiderülne, hogy mivel foglalkozik szabadidejében, akkor félő volna, hogy a tisztelet, amelyet a kemény munkájával vívott ki, az megszűnne. Ebben a helyzetben jelenik meg a szőke herceg, Usui Takumi, aki rájön a lány titkára, de ahelyett hogy leleplezné, inkább törzsvendéggé válik a Maid Lattéban, amivel "megkeseríti" a lány életét. Eléri Misaki a céljait?, vagy inkább feladja?


Vélemény


 Számomra ez egy kellemes hangulattal bíró, szerelmes anime volt". Nem egy hűdenagyszám, de érdemes megnézni. A rajzolása szerintem elfogadható, és a történet sem olyan rossz. 

2016. július 16., szombat

Sziasztok!

Mostanában elég elfoglalt voltam, és éppen nyaralok. Jövőhéttől újra aktív lesz az oldal, addig is bocsánat, de nem tudok kirakni új ismertetőket! Megértéseteket köszönöm. (:

2016. július 8., péntek

Special A




Hanazoro Hikari és Takishima Kei kiskoruk óta riválisok, vagyis Hikari szemében, ugyanis Kei mindenben legyőzi a lányt. Hikari egy ács lánya, akit édesapja arra biztat, hogy mindenben a legjobbat teljesítse. Pont Kei ellentéte, aki ugyanis egy nagy cég vezérigazgatójának a fia. Mindketten egy tekintélyes iskolába járnak, a speciális osztályba, ahova a legjobb 10 tanuló kerülhet be. Hikari a második, és legnagyobb bánatára pont Kei az első. A speciális osztályba járók általában az üvegházban töltik a napjaikat, teázással és beszélgetéssel. Ám ez szemet szúr egy-két átlagos diáknak, ami gyakran vezet konfliktusokhoz. A sorozat fő vonala viszont, arról szól, hogy Hikari mindenképpen leakarja győzni Keit. Viszont eközben a fiú érzéseket táplál a kissé bolond lány iránt, aki ezt nem veszi észre. Lefogja győzni valaha is Hikari Keit, vagy örökre marad második?, és mi fog történni Kei érzelmeivel?

Vélemény


Szerintem egy aranyos romantikus és vicces anime. A rajzolása nem igazán fogott meg, és igazából a történet se annyira érdekes. Mindezek ellenére, érdemes megnézni (szerintem). 



Kaze no stigma


Világkép/Történet

Mindenki azt gondolja, hogy a természetfeletti erők a titkos társaságok, és az általuk vívott csaták nem léteznek, ugyanis az emberek nem hallanak ilyenekről az életük során. Pedig a világon mindenfelé vannak olyan családok, akik bírnak mágiával. Ilyen a Kannagi család is, akik a tűz erejével bírna. Viszont van egy kivétel Kannagi Kazuma, ugyanis a volt leendő örökös nem rendelkezik a tűz erejével, és ezért apja kitaszította őt a családból. A fiú ezért nyomtalanul eltűnt annak tudatával, hogy soha többé nem térhet vissza a családjához. Ám száműzése véget ért, amikor ugyanis visszatért Japánba, a szél mágusaként, más néven Contractor-ként. Habár visszatérése nem ezért volt, hanem a munka miatt. De végül egy két háttérben készülő dolog megváltoztatta a dolgokat. A későbbiekben egy rejtélyes alak megtámadja a Kannagi családot, akik azt hiszik Kazuma a tettes. Az ezt követő egyik "baleset" is arra utál, hogy Kazuma tehet arról ami történt. És még ezt tetézi is az, hogy Ayano meglátja ezt. Végül rájönnek a tettes valódi kilétére. És itt kezdődnek el Ayano és Kazuma közös kalandjai. 

Mivel kell megküzdenie a két fiatalnak?, és hogyan fog alakulni a kettejük "jövője"(?)?


Vélemény


Én hiányoltam valami érdekes történetet az egészből, habár nem volt annyira rossz. A rajzolása nem rossz. Ezt az animét szintén azoknak ajánlanám, akik szeretik a misztikus és harcos dolgokat. 

2016. július 7., csütörtök

Toradora


Történetünkben először Ryuuji Takasu-val ismerkedhetünk meg, és az apjától örökölt ijesztő tekintetével. Akit ez a tulajdonsága miatt félelmetesnek tartanak. Külseje miatt, esélyei csökkenek a barátnő szerzésben. Ám, Ryuuji második évét kezdi a középiskolában, és szerencséjére az új osztályába kerül, legjobb barátja, Yuusaku Kitamura, és szerelme, Minori Kushieda. Miközben ennek a hírnek örömére örömködve sétál a folyosón, hirtelen összeütközik Taiga Aisaká-val, akit csak zsebtigrisként hívnak, alacsonysága és agresszív természete miatt. Miután Taiga és Ryuuji "megismerik egymást közelebbről", a kis zsebtigris megadja a módját a nem tetszésének. Röviden, a két diák kapcsolata nem kezdődik túlzottan jól. 

Később viszont Ryuuji rájön, hogy Taiga fülig szerelmes Kitamurába, és Taiga is megtudja, hogy a fiú az ő legjobb barátnőjébe szerelmes, Minoriba. Ezután arra a döntésre jutnak, hogy segítenek egymásnak teljesíteni a szerelmüket. Viszont Taiga kihasználja, hogy Ryuuji közelebb akar kerülni Minorihoz, ugyanis cserébe szolgaként kezeli őt, és vele végezteti el a házimunkákat. Sikerülni fog nekik a tervük megvalósítása?, vagy teljesen más fog történni?


Véleményem


Szerintem ez egy kellemes anime, viccekel fűszerezve. Személy szerint a rajzolásával megvoltam elégedve. A karakterek háttértörténete jól kidolgozott. A téma és a végkifejlett jóra sikeredett. Engem magába szippantott, és nem tudtam abbahagyni, és szerintem, hogy ha elkezditek, akkor ti se fogjátok tudni "letenni". 

Itazura na kiss


Történetünk elején megismerhetjük Kotoko Aiharat, aki úgy dönt bevallja érzelmeit Naoki Irie-nek, viszont mielőtt elolvasná a levelét amit, Kotoko címzett neki, elutasítja. Ezután Kotoko arra a döntésre jut, hogy feladja érzelmeit a fiú iránt, de a sors nem így "gondolta", mivel a házuk összedől, ezért apukájával elköltöznek az apja egyik középiskolás barátjához, akit Shigeki Irie-nek hívnak.. akinek van kettő fia, és az egyik nem más mint Naoki Irie. Természetesen Kotokonak az érzelmei újra fellángolnak. És így veszi kezdetét a nagy love story a két középiskolás között. Eléri Kotoko, hogy Naoki bele szeressen? vagy le kell mondania róla?

Főszereplők

Kotoko Aihara:  Az F osztályba jár (A-F-ig vannak az osztályok, amiket képességek szerint rendeznek sorba, vagyis az F a leg"butábbak" csoportja az A pedig a legokosabbaké). Nagy szívvel rendelkezik, viszont elég ügyetlen, ezért mindig bajt okoz Naokinak. 

Naoki Irie: Az A osztály tanulója. Az édesapja vállalatát készül átvenni, ám később más döntést hoz. Egy kőszívű lélek, akit intelligenciával áldott meg az isten.

Véleményem

A rajzolása elég érdekesre sikeredett, de kibírható. Talán egy kicsit sok benne a dráma, de élvezni lehet. Szerintem egy érdekes romantikus történet, viccekkel és drámával kiegészítve.

2016. július 6., szerda

Lovely Complex


Koizumi Risa egy 172 centiméteres gimnazista lány, aki magasságával kitűnik a lányok közül. Az osztályába jár egy hasonló gondokkal "szenvedő" fiú, Atsushi Otani. Ő éppenséggel 156 centiméterével tűn ki a fiúk közül.  Egy fajta komplexusuk van, ami a magasságukhoz köthető. Az iskolai év közben elég jó barátokká válnak, de folyamatosan veszekednek, amin az osztály jókat mulat. Az osztályfőnökük adja nekik a becenüveket, a Defekt Duót. 

Szerelem terén egyikőjüknek sincs szerencséje, egy rosszul sikerült próbálkozás után, de ennek ellenére úgy döntenek hogy nem adják fel. Az idők során a két szereplő egyre közelebb kerül egymáshoz, ami közös érdeklődési körüknek köszönhető. Találni fog a két különc párt magának?, vagy sem? Számít a magasság a szerelemben?



Véleményem



Én személy szerint hiányoltam valami történet, habár a magasság felhozatal valamennyire pótolta bennem ezt. A rajzolása nem olyan szép, de elviselhető. Elgondolkodtató, és kellemes animének gondolom.

Tonari no kaibutsu-kun


Az átlagos életű Mizutani Shizuku élete másból sem állt, mint a tanulásból, ameddig a napjait fel nem kavarta a megfelelési vággyal rendelkező tanárja, azzal a kéréssel, hogy Yoshida Harut csalogassa vissza az iskolába. Shizuku kevés élet kedvvel vág neki ennek a feladtak, ami ráadásul számára a tanulás rovására is megy. Ám még ő se tudja, hogy milyen személlyel hozza őt össze a sors. Ugyanis Haru egy állandóan mérges személyiség. Ráadásul naivitását értelmetlen erőszak övezi. Azonban, ha egy kicsit is megerőlteti magát, akkor képes hibátlan dolgozatokat írni, csak éppenséggel nem igazán szívlel az iskolába járással. Ezek ellenére kettejükben van valami közös, mindkettőjük számára nehezen megy a barátkozás. Ezenkívül találnak még egy közös pontot, a szerelmet. Hogyan fog Shizuku megküzdeni az akadállyal, aki nem más mint Haru? 


Véleményem



A története lehetne egy kicsit izgalmasabb, viszont a két karakter közti szerelem kialakulása egész jól helyettesíti a történetet. A rajzolása egész jó, a karakterek jól meg vannak rajzolva.

Guilty Crown



Világkép

2029-ben Japánt egy hatalmas katasztrófa érte, melyet később "Elveszett Karácsonyként" emlegettek. Rengetegen haltak meg abban az évben keletkezett betegségben, amelynek okozója az apokalipszis vírus nevet "hordozza". A betegség velejárója a test elkristályosodása, amit a halál követ, majd a test szertefoszlása. A vírust sikerült megfékezni, más országok katonáinak a segítségével. Ők alkottják SZHLP-t (Szövetséges Hatalmak Legfőbb Parancsnoksága), és a későbbiekben is ők "védelmezik" Japánt, vagyis inkább szétrombolják az ország lakosságát. Ez ellen tenni sajnos nem igazán tudnak, mivel az SZHLP osztaga, a Tisztogatók, bárkit nyílváníthatnak betegnek, és annak az érdekében, hogy a vírus ne terjedjen meg is ölhetik őket. 2039-es években úgymond már az SZHLP uralkodik az országban, és nem is mutatják annak a jelét, hogy távozni készülnének az országból. Természetesen ahol erős az elnyomás, ott mindig vannak ellenállók. És itt is létre jön egy ilyen, Sírásók néven egy szabadságharcos csoport, akik szembeszállnak az SZHLP-vel és végső céljük Japán függetlenségének a visszállítása.

Történet

Az anime főszereplője Ouma Shu, egy 17 éves gimnazista fiú, aki teljes mértékben tisztában van az országának a helyzetével. Egy szerény és visszahúzodó fiút ismerhetünk meg, aki nem igazán tud beszélgetésekbe elegyedni. Viszont ez a problémája el fog vesznia mélybe, mivel találkozik a Sírások egyik tagjával, Yuzuriha Inorival, aki egy rosszul sikerült akció közepette Shu kedvenc helyén talál búvóhelyet. A tisztogatók megtalálják a lányt, de Shu nem tud segíteni neki, félelem érzete miatt. Ez miatt el is kezdi emészteni a bűntudat őt, és annak érdekében, hogy helyrehozza hibáját, segít megvalósítani Inori akcióját. Elviszi a Void Genom nevű "biológia fegyvert" a Sírásókhoz. Sikerül Shu-nak megmentenie Inorit? Mi lehet ez a Void Genom fegyver, és miért kellhet a Sírásóknak?

Véleményem

A történet jól kidolgozott, a szerelmi szálak is rendesen kivannak fejtve. A rajzolása igényes, és szép. Összesítve, szerintem egy iszonyatosan izgalmas anime, amit látnotok kell. 




2016. július 5., kedd

Noragami



Történetünk "főhőse", Yato az ex-hadisten, aki a mai feljett korszakban elfelejtődött, mivel kevés a háború. Ezért is a célja az, hogy követőket szerezzen és egy szentélyt. Ahhoz hogy elérje a céljait aprópénzért teljesíti az imádkozó emberek kívánságait. Ebben lesz segítségére Hiyori és Yukine, aki az isten Regáliája lesz, vagyis a fegyvere. Viszont nem mehet minden tökéletesen, és erről biztosítanak is a túlvilág gonosz szellemei, akik folyamatosan az emberek megrontásán ügyködnek. Sikerül Yatonak teljesítenie a céljait?, vagy mégsem?

Véleményem

A szerelmes témát, szerintem egy kicsit jobban kilehetett volna dolgozni, de így se rossz. A rajzolása magával ragadó, és igényes. Összesítve, nekem tetszett az anime, és szerintem megéri megnézni. 



Sword Art Online




Történet/Világkép

2022-t írunk, az első VR (Virtual Reality) játékot most dobták piacra, a SAO-t. A játék egy sisakkal játszható, ami NervGear nevet viseli, ezen keresztül képesek a játékosok belépni a játékba. 10 000 játékos kezdhetett bele valami újba, és köztük volt a mi "kis" Beta tesztelőnk, Kirito. A játék kezdetén megismerkedik Klein-el, akinek segít megismerkedni a játékkal. Ám amikor Klein ki akar jelentkezni, valami akadályba ütközik.. Eltűnt a kijelentkező funkció. Ezután mindenkit a főtérre teleportál Akihiko Kayaba, a SAO megalkotója, és közli a játékosokkal, hogy a játékból azért nem lehet kilépni, mert ő ilyenre tervezte. Az egyetlen mód a kijutásra, a 100 szint teljesítésével lehetséges. Viszont, ha valakinek az életpontja lenullázodik, akkor nem csak a karaktere, hanem a valóvilágban lévő teste is meghal, vagyis a NervGear megsüti az agyát. Abban az esetben, ha valakiről leveszik a sisakot ugyanez történik.

Mint kiderült a játék nem csak egy móka, hanem szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy ez már életre-halálra megy. Sikerül a játékosoknak kijutniuk? Kirito túléli?


Véleményem


A története engem nagyon megfogott, és jól is kivitelezték. A rajzolásába nem tudok belekötni, minden részlet szépen ki van rajzolva, a harcjelenetek élvezhetőek. A szerelmi vonal szerintem teljesen beleillik. Aki egy jó küzdelmes és szerelmes animét szeretne, az mindenképpen nézze meg. 

Nana





Az anime két fiatal lányról szól, akik Tokióba tartanak megvalósítani az álmaikat. Mindkettejük neve Nana, habár a vöröske, Komatsu Nana leginkább a Hachi névre fog hallgatni, amit Oosaki Nanától kap.

A két lány egy vonaton találkozik, majd beszélgetésbe elegyednek, ugyanis a vonat a hóesés miatt nem tud haladni. Megtudjuk, hogy Hachi szerelme miatt tart Tokióba. Ám O. Nana vajon miért tart arra?

A Vonat út végén a két lány elválik, ám valami csoda folytán ugyanazt a lakást nézik ki, és lakótársakká válnak. Így együtt vágnak bele a Tokió életbe, és segítik egymást.


Szereplők

Oosaki Nana egy punk zenekar énekese (Black Stones),  külsőleg egy hűvös és vagány kinézetű punk, de legbelül a lelke egy sebzett lányt rejt. Egyetlen csomagja a gitárja és a cigarettája.

Komatsu Nana (Hachi) egy életvidám személyiség. Imád beszélni és könnyen beleszeret bármelyik férfibe, ezért már sokan okoztak neki fájdalmat. Viszont Hachi nem adja fel, és mindent megtesz annak érdekébe, hogy szerető feleség legyen.

Véleményem

Személy szerint engem megfogott az anime, habár a rajzolása nem valami szép, a története mégis egy ideig érdekes. Egy ponton már kezd átmenni vontatottba, de megéri megnézni. A zenék beleillenek, és a karakterek személyisége is tökéletes. 

Ao Haru Ride


Az animéről

A történetünk két középiskolás diák közötti érzelmekről szól. Yoshioka Futaba alsó-középiskolás korában gyűlöletet érzett a fiúk iránt, azonban Tanaka-kun kivétel volt. A két fiatal láthatóan érzelmeket táplált egymás iránt, azonban Tanaka-kun váratlanul elköltözött.

Futaba alsó középiskolás korában tapasztalta meg a kirekesztettség érzését, és annak érdekében hogy a későbbiekben elkerülje ezt, megváltozott. A lány olyan társaságba "illeszkedett" be, akik teljesen eltérnek tőle, mint viselkedésükben és gondolkodásukban. Azonban az osztályban van Makita-san, aki pont olyan helyzetben van, mint Futaba volt. Amikor a lány "barátnői" elkezdenek viccelődni(?), Makita-sannal, akkor ő kiáll érte. Abban a pillanatban a lányok ki is taszítják őt a társaságukból. Ez köszönhető Mabuchi-kunnak, aki észhez térítette a lányt. Mabuchi valójában Tanaka-kun, vagyis csak kinézetre, hiszen az évek alatt megváltozott, ám Futaba reménykedik abban, hogy rendbe hozhatják azt amit a múltban félbe hagytak, de a fiú ezt nem akarja.

Kettejük civakodását követhetjük végig, és azt hogy hogyan esik szerelembe újra Futaba. 

Egy évadja van, és második évadot nem is terveznek. Mangában van folytatása és van egy live action is.


Véleményem

Én a kedvenceim közé sorolom ezt az animét. A rajzolása szerintem magával ragadó, és tökéletesen adja az anime hangulatát. 

A mangát nem igazán ajánlom, szerintem elrontották. A live action-t viszont szerintem nézzétek meg.


2016. július 4., hétfő

Mirai Nikki



Történetünk főhőse", Amano Yukiteru, Yuki egy középiskolás fiú, aki nem igazán szimpatizál az emberi kapcsolatokkal, vagyis az emberekkel. Életének minden pillanatát feljegyzi a telefonos naplójába, legyen az érdekes, vagy sem. Yukinak összesen két barátja van, Muru Muru és Deus ExMachina, habár ők csak a képzeletében léteznek... Vagy mégsem? Egyik nap Deus közli a Yukival, hogy a naplója attól a naptól kezdve nem a múltat mutatja hanem az elkövetkezendő kilencven nap bejegyzéseit. Itt kezdődik a "játék". Yukin kivűl még van 11 játékos, akiket hozzá hasonló képeséggekkel ruháztak fel. Nekik a Naplótulajdonosoknak egymással kell megküzdeniük, életre-halálra. A nyertes az istenné válást kapja jutalmaként. Mi fog történni Yukival? Túléli, vagy sem?


Főszereplők

Amano Yukiteru: A történet főhőse. Antiszociális, és visszahúzódó fiú. Az ő naplója az 1-es számot hordozza, vagyis ő az aki elősször kapta meg a "Jövő naplóját". Az ő naplója a körülötte történe cselekményekről jegyez fel, de a fiút nem említi. 

Deus ExMachina: A tér és az idő ura, akinek kevés maradt hátra az életéből, és ebből az okból kifolyólag rendez egy játékot, hogy eldöntse ki lesz az utódja. 


Gasai Yuno
: Yuki osztálytársa. Kiemelkedő a sportokban és a tanulásban. Viszont a külseje csak egy álca, valójában egy pszichopata, aki képes bármire, a gyilkolást is beleértve. Őrülten szerelmes a főszereplőbe, Yukiba. Ő is egy "Jövő napló" tulajdonos, a száma a 2-es. Az ő naplója Yukival kapcsolatos bejegyzéseket jegyez fel.


Muru Muru: Deus szolgája. 

Véleményem

A története engem megfogott, a szerepők jól kivannak dolgozva. A rajzolás lehetne jobb, de szerintem így is egész jó. Nekem tetszett az anime, és ajánlom is. 


Shigatsu wa kimi no uso





Arima Kousei kiváló zongorista volt kis korába. A híres, fiatal győztes, aki sorra nyerte a versenyeket.Ám egy nap az anyja, az édesanyja halála utáni időpontra kitűzött versenyen egy ponttól nem tudott tovább játszani - a hangok eltűntek, és csak a sötétség maradt számára.
A történet fonalát ezután 3 évvel vesszük fel, amikor Kousei már 14 éves gimnazista. Az első pár percekben megismerjük az egyik barátját, Sawabe Tsubakit, aki már az első epizódban sikeresen kiüti Kouseit egy baseball-labdával. Neki köszönhetően ismerjük meg a sorozat másik főszereplőjét, Miyazono Kaorit.
Ő Kousei-jel ellentétben most is aktív zenész, teheséges hegedű művész, Vidám, már-már kislányosan gondolata lány, bár majdnem tundere egyéniséghez híven kicsit erőszakos is. Szerelmes a hegedűbe, és szerelmes a zenébe is.
Az anime a kettejük kapcsolatát követi végig - valamint Kousei vívódását, vajon újra zongora elé mer-e ülni.
(animeaddicts ismertetője)

Véleményem
Szerintem egy kellemes anime, jó tartalommal. A karakterek története jól kidolgozott. Rajzolásánál, csak a szájuk vonta el a figyelmemet, a többi "dolog" szép és igényes volt.