Történetünk elején megismerhetjük Kotoko Aiharat, aki úgy dönt bevallja érzelmeit Naoki Irie-nek, viszont mielőtt elolvasná a levelét amit, Kotoko címzett neki, elutasítja. Ezután Kotoko arra a döntésre jut, hogy feladja érzelmeit a fiú iránt, de a sors nem így "gondolta", mivel a házuk összedől, ezért apukájával elköltöznek az apja egyik középiskolás barátjához, akit Shigeki Irie-nek hívnak.. akinek van kettő fia, és az egyik nem más mint Naoki Irie. Természetesen Kotokonak az érzelmei újra fellángolnak. És így veszi kezdetét a nagy love story a két középiskolás között. Eléri Kotoko, hogy Naoki bele szeressen? vagy le kell mondania róla?
Főszereplők
Kotoko Aihara: Az F osztályba jár (A-F-ig vannak az osztályok, amiket képességek szerint rendeznek sorba, vagyis az F a leg"butábbak" csoportja az A pedig a legokosabbaké). Nagy szívvel rendelkezik, viszont elég ügyetlen, ezért mindig bajt okoz Naokinak.
Naoki Irie: Az A osztály tanulója. Az édesapja vállalatát készül átvenni, ám később más döntést hoz. Egy kőszívű lélek, akit intelligenciával áldott meg az isten.
Véleményem
A rajzolása elég érdekesre sikeredett, de kibírható. Talán egy kicsit sok benne a dráma, de élvezni lehet. Szerintem egy érdekes romantikus történet, viccekkel és drámával kiegészítve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése